Dicsőség az Attila Védvonal Túra teljesítőinek!

Az idei Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra megszervezését több tényező is nehezítette. Történt egy főszervezo-váltás, a Facebook nemcsak magát az oldalunkat törölte, hanem bármi olyan tartalmat is, aminek köze volt a rendezvényhez. A régi honlap pedig azonnali cserét igényelt, amit szintén az utolsó pillanatban kellett kiviteleznünk.

A túra előtt egy-két nappal már biztosak lehettünk, hogy nem lesz könnyű annak teljesítése, hiszen megállás nélkül esett, hol reménytelenül áztatóan, hol pedig nyári zivatarként. Előző napi terepfelmérés alkalmával megállapítottuk, hogy jó, ha 50-70 ember elindul ilyen körülmények között, és ki tudja mennyi fejezi be. Aztán mégis megtörtént a csoda! Összesen 142-en induló volt: 119-en a teljes, 44 km-es távon, 23-an pedig a rövidebb, 31 km-es szakaszon indultak.

Az Attila Védvonal hősei előtti méltóságteljes tisztelgésnek tekinthető, hogy 133-an sikeresen célba értek. Ez a szám nagyon jó arány egy átlagos teljesítménytúrához képest is, ez pedig az sártenger miatt nem volt éppen átlagos…

Külön, rendkívüli élmény volt, amikor a meghibásodott összkerékmeghajtással bíró főszervezői terepjárót is mintegy tíz túrázó tolta-rángatta ki a sárból. Egymást segítve, esve-bukdácsolva haladt mindenki a közös cél felé. A pontokon a szervezők próbáltak minél több komfortot biztosítani, ellátni a túrázókat, amivel csak módjukban állt. Ezen a napon tényleg egy védvonalat képeztünk mindannyian! Megtiszteltetés ilyen kiváló embereknek túrát szervezni, remélem, hogy jövőre is találkozunk, és reméljük, hogy az időjárás is kegyesebb lesz hozzánk.

Kitűző, felvarró, póló: ezeket pótoljuk jövőre, mert idén nagy igény lett volna rájuk. Az előnevezéssel lehet majd pólót rendelni. Erről időben hírt adunk, az attilavedvonal.hu-t kell követni, ahol terveink szerint évközben is lesznek különböző tartalmak (pl. a megmaradt védvonal állások befotózása).

A 2016-os Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra várható, elozetes időpontja: 2016. szeptember 24. (szombat).

Barcsa-Turner Gábor
HVIM társelnök, Attila Védvonal Túra főszervezője

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük