Köszöntünk
az
Attila-Védvonal Emléktúra weboldalán

A következő túra 2024. szeptember 21.

Jelentkezem a túrára

Az eső ellenére is több mint 200-an léptek a hősök nyomába az Attila Védvonal Emléktúrán

Az időjárás előrejelzés túlzottan drasztikus képet festett az idei Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra, illetve Emléknap hétvégéjére, de a valóság naposabbra sikeredett: eső ugyan esett, de nem olyan mértékben, és a hangulatot ez sem tudta elrontani, idén is kiváló rendezvényt hoztak tető alá a hazafias oldal prominensei.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom főszervezésében, a Betyársereg, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Magyar Életvédők Egyesülete, Szent László Aranyos Szegellete, Farkasok Katonai Hagyományőrző és Bajtársi Közösség, Mi Hazánk Honvédelmi Kabinet, Mi Hazánk Ifjai, Vircsik András Baráti Kör lelkes és kiváló közreműködésével idén tizenegyedik alkalommal került sor az Attila Védvonal hőseire való megemlékezésre teljesítménytúra keretében. Idén visszatértek a szervezők a gyökerekhez: Attila Védvonal Nap, mint különálló program is látogatható volt.

Az összes közreműködő szervezet nagyon lelkesen teljesítette a pontőri feladatát. Gyakorlatilag ez a radikális nemzeti oldal egyik seregszemléje is, illetve találkozója, hiszen, aki végigmegy a túrán, találkozik ikonikus mozgalmakkal, személyekkel. A túrán résztvevő 225 fő fegyelmezettsége és teljesítménye méltó emléket állít a hősöknek! – összegezte Barcsa-Turner Gábor, a túra főszervezője.

A célban kerekasztal-beszélgetésekkel, Vári-Kovács Péter kiváló koncertjével és az isztiméri hadigyűjtemény tárlatával vártuk a beérkezőket és persze kiváló bográcsgulyással. De ezekből az is részesülhetett, aki nem nevezett elő a túrára, mert ezek a programok alkották az Attila Védvonal Napot, amit jövőre még jobban felfejlesztünk, de a túra kapcsán is vannak egyedi ötleteink. Találkozunk a védvonalon, 2024. szeptember 21-én! – hirdette ki Barcsa-Turner a jövő évi esemény időpontját.

Bármilyen kérdés esetén az attilavedvonal@gmail.com címen lehet érdeklődni.

Regisztrálok a túrára

Jó hír azoknak, akik megfeledkeztek a pólórendelés határidejéről: szeptember 7-ig meghosszabbítottuk, eddig van lehetőség előrendelni. Ezt megtehetitek a túrára való regisztrációval együtt itt, az oldalon, illetve az attilavedvonal@gmail.com címen egyaránt.

Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra 2020
Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra 2019
Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra 2018